HTML

Eltorzult világot látunk.

2014.06.02. 09:07 wsx

A sok hazugság, amit az emberek egymásnak hazudnak, miatt egy teljesen eltorzult világot látunk, mint amilyen valójában. A gazdagok folyamatosan csak azt hajtogatják, hogy önerejükből lettek sikeresek, pedig olyan nincsen, hogy segítség nélkül valaki el tud érni nagy gazdagságot. Teljesen mindegy, hogy az a segítség honnan jött. Lehet egy jó alkalom. Egy olyan nap, amikor az ember jó helyen volt, jó időben. Bármi lehet. Pl.: Ha éppen az nap, amikor Bill Gates az IBM-el tárgyalt, és eladott nekik egy olyan operációs rendszert, ami nem is létezett, mégsem tudják megvenni mástól, amit később DOS-ként adtak el az IBM-nek, akkor mi lett volna? Vagy ha nem sikerül beszivárognia az Apple-hez, és ellesni a grafikus felületet, amit a Xerox-tól vettek meg, majd a Microsoft-nál Windows néven éledt újra, mi lett volna? Amíg egy ember eljut odáig, hogy tényleg saját erejéből tud tovább gazdagodni, addig az élet nagyon sok ilyen, és ehhez hasonló lehetőséget ad, amit csak az tud kihasználni, aki megkapja ezt a lehetőséget. Hívhatjuk sorsnak, vagy akárminek. Ez van. Vannak, akik el tudnának végezni bizonyos feladatokat, akár jobban is, de sajnos sosem kapnak rá lehetőséget.  Mivel erről tudok csak, ezért hozom fel ezt példának, de biztos vagyok benne, hogy minden gazdag ember életében volt legalább egy pont, ahonnan úgy indult el a gazdagsága, hogy éppen minden összejött, és összhangban volt ahhoz, hogy egy jó üzletet, egy jó megállapodást, vagy bármit össze lehetett hozni. Persze még, ha ez mind meg van, akkor sem mindenkinek sikerülhet az, ami a világ, híres gazdagjainak sikerült, mert azért ehhez kell tényleg sok más is, ami magában az egyénben van meg. Ugyan akkor nagyon sok olyan tulajdonsága lehet/van a gazdag embereknek, ami hozzásegítette őket a gazdagságukhoz. Pl. folyamatosan hazudni, embereket becsapni, és fenekeket nyalni nem mindenki tud. Vannak, akik erre egyszerűen képtelenek, természetüknél fogva. Ők általában hiába is tehetségesek, vagy sosem figyel fel rájuk senki, aki felkarolja őket, vagy csendben meghalnak majd, amikor eljön az idő, anélkül, hogy bárki is ismerte volna a nevüket. Egy biztos. Meggazdagodni segítség nélkül nem lehet! (A segítség pedig bárhonnan érkezhet. Nem hiszek abban, hogy mindenki saját sorsának kovácsa.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amitengondolok.blog.hu/api/trackback/id/tr936258905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása